Családi tradíció. Hagyományok új köntösben.

Kezdhetnénk azzal, hogy Tokaj-hegyalja, és álljunk is itt meg.

Igen ez a borvidék, ez a hely, ez a környezet. Itt nőttem fel. Már gyermekkoromban fontos volt a szőlőtermesztés. Minden héten voltunk a szőlőben. Nagyapám még a bicikli csomagtartóján vitt ki magával. Míg az idénymunkákkal foglalkozott, kapált, kötött, metszett, én játszottam mellette. Szalonnát sütöttünk a venyigerakáson a hideg téli napokon, hallgattuk a madarak ébresztő csicsergését a tavasz kezdetén. Kóstoltuk a régi nemespenészes pince falai között a hordóban erjesztett és érlelt borokat. Mesélte hogy az uradalmi birtokrendszert követően szülei kaptak szőlőterületeket, ott ahol ők voltak a hegyőrök.

Az örökölt területek mind-mind az Olaszliszka és Erdőbénye határában fekvő Határi-dűlőben voltak.

Ezt a területet örököltük mi is szüleimmel. Itt láttunk a területekben kellő potenciált, hogy szőlőt telepítsünk a régen nem művelt elhagyatott területeken, a meglévő termő területek mellé. Ez mára szüleimnek köszönhetően egy fajtatiszta fiatal korszerű, kíméletes művelési, minőségi borszőlő ültetvény lett. Családunkban apukám és feleségem is szőlészeti, növényvédelmi illetve borászati végzettséggel rendelkezik. Ők felügyelik a szőlő fejlődését. Jómagam építészként kezdtem felnőtt pályám, de a folyamatos  el nem múló vágyat követve, borász iskolába iratkoztam, és belevágtunk egy új közös jövőbe.